Pontos idő
 
Menü
 
Sikerlista
 
Videók
 
Sikerkönyvek
 
Novellák
 
Kedvencek
 
Friss hírek
 

 
Ajánlások

 

 

 

„Malota Lászlót, a legtehetségesebb kortárs magyar írónak tartom. Eredeti, választékos, szépirodalmi írásai magukkal ragadnak, felkavarnak, ugyanakkor meg is nyugtatnak. Az eddig megjelent kilenc könyve közül számomra A remény éjszakái a legmegindítóbb."

Bagi Iván


 
„Malota László bizony tud valamit. Mert hogy jól és termékenyen ír, az szinte természetes. De úgy teszi mindezt, hogy szavaival, sodróan fűzött gondolataival színes, nagyvásznú mozifilm szereplőjévé avat, ahol nemcsak jelen vagyok, de érzek, látok, szagolok, és legfőképpen zokognék, átérezve egy apró kislány elvesztése okozta minden fájdalmat és dühöt. De irigységet is. Mert talán a halál sem tűnhet annyira bántóan értelmetlennek, ha éltünkben – akár egészen rövid gyermekéletünkben is – így szeretett minket valaki.”

Csisztu Zsuzsa


 
„Malota László olyan barátom, akire mindig számíthatok. Bizalma sikereimben töretlen, írásai kikapcsolódást nyújtanak az edzések közötti szabadidomben, megnyugtatnak és energiával töltenek fel. Kivételes írói tehetség, sokrétű ember! Nagyon bízom benne!”


Erdei Zsolt


 
„Az Egyedül a hídon ajánlását egész szívemből köszönöm. Az elbeszélés kitűnően választott téma körül forog. Nagy érdeklődéssel és élvezettel olvastam. Kitűnő a főhős jellemzése. A novelláért sokszor gratulálok...”

Faludy György


 
„Malota Lászlóban a lehetőséget látom. Szívből örültem első könyve megjelenésének. Remélem, hogy novellái is megtalálják a saját közönségüket.”

Havas Henrik


 

„Malota László sokoldalú egyéniség. Amellett, hogy igazolt ökölvívó, és rendszeresen sportol, hegedűn és zongorán játszik. Egyszerre férfias és érzéki. Rendkívül művelt és szellemes, ugyanakkor előzékeny és udvarias. Ráadásul nagyon érdekesen, gördülékenyen és meghatóan ír. Örülök, hogy ismerhetem.”

Konta Barbara


 
„Végtelenül izgalmas könyv. Elborzaszt, megdöbbent, sokkol. Hátborzongató története fordulatos, meglepő és félelmetes. A naturalisztikus, s helyenként rémisztően, gyomorforgatóan részletes leírások által belepillanthatunk a sorozatgyilkos elméjébe, lelkébe, gondolataiba, láthatjuk eszét vesztve erőszakolni, alázni, kínozni, csonkítani és ölni. Bár ez a világ az épeszű emberektől nagyon messze áll, mégsem hunyhatunk szemet felette, mert az áldozatok gyakran a hiszékenységük, naivságuk, jóindulatuk miatt váltak a szörnyetegek áldozataivá. Betekintést nyerve jobban védekezhetünk ellenük, sorozatgyilkosok ellen, akik közöttünk élnek, és kíméletlenül gyilkolnak ma is...”

Leslie L. Lawrence


 
„Nehéz ajánlót írni, amikor az ember azt gondolja, maga a szerző erre sokkal alkalmasabb volna. Ha jól ír. És Malota László jól ír. Megráz, megdöbbent. Mert arról ír, amit már mi is átéltünk. De ő sokkal jobban tudja a hogyant, mint mi magunk…”

Marsi Anikó


 
„Van olyan, hogy az emberből kiszakad a fájdalom és az szavakban, papíron ölt testet? Ha az ember igazi irodalmat olvas, akkor újra és újra rájön, hogy bizony van ilyen. Malota László minden írásában tiszteletet tud állítani valakinek, akit szeret. Tiszteletre méltó dolog egy tisztességtelen világban.”

Sváby András


 

„Malota László arra született, hogy sikeres mondatokat és könyveket alkosson. Mert hiteles író és ember! Vallja, amit vallania kell: csak arról ír, amit maga is átélt, ami mélyen, nagyon mélyen megérintette. Könyveit nem lehet érzéketlenül, szenvtelenül olvasni, ahogy a lapok sorjáznak egymás után, újabb és újabb gondolatok törnek a felszínre az olvasóban. Ezért, csakis ezért érdemes könyveket írni és ezért, de nem csak ezért érdemes elolvasni Malota László sorait.”

Vujity Tvrtko

 

 
Malota László
Az író portréja
 
Kapcsolat
 
Megveheted
50%-os kedvezmény
 
 

Halott kis szerelmesem
Szégyenérzet
Nők az életemből
A vér íze
Amiről hallgatnom kellene
Ártatlan angyalok

 A remény éjszakái

Elmúlt napok boldogsága

 

 

1000FT + postai utánvétköltség

 

 
 
 
Meghallgathatod

 

SZENTSÉGTELENEK
Danubius Rádió

HALOTT KIS SZERELMESEM
Budapest Rádió

A VÉR ÍZE
Danubius Rádió

ÁRTATLAN ANGYALOK
Danubius Rádió

 

 

 

 
Elolvashatod

 

Halott kis szerelmesem

Szentségtelenek

Szégyenérzet

Nők az életemből

 

 

 
Naptár
2012. Február
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
01
02
03
04
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Hamarosan Indul a Szerver. 2012.02.17    *****    The Vampire Diaries nézd élõben 3.14 részt, új fotósorozatok, minden egyhelyen ha érdekel Nina és a Vámpírnaplók    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Kézzel készített, egyedi ajándék- és dísztárgyak... www.lavandasdesign.gportal.hu :)    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT    *****    "A FANTÁZIA VILÁGA"Nézd és Láss egy Új Világot!Több Ezer Fantasy Kép,Videók,Filmek,stb. "A FANTÁZIA VILÁGA"    *****    Eladó gép, szerszám hirdetések    *****    A GP egyik legújabb és legfrissebb ONCE UPON A TIME-os oldala! Új design... KATTTT    *****    TÖBB MINT 375 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVSÁGOK,EXTRÁK...    *****    Csináld magad egyszerûen, kreatívan és olcsón! Légy stílusos költségkímélõ módon! Kreatív blog igényes lányoknak :)    *****    Hennel Ádám és csapata a VIVA TV-ben járt - Kristen Stewart a Balenciaga új arca - Iszak Eszter filmekben szerepelne    *****    15 féle OKJ képzés 18-22 éveseknek. Heti 2 nap, délutáni órák, munka mellett is végezhetõ. Érdekel? Már csak néhány szabad hely van - jelentkezz most!    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT    *****    Nina Dobrev letölthetõ részek, elõzetesek, naprakész információk, új desing THE VAMPIRE DIARIES-NINA DOBREV as ELENA    *****    Minden olcsón a tied lehet, alkudhatsz is az árakból! Ajándékozz csekély összegbõl! Használati cikkek, régiségek, stb.    *****    Csajok, nézzétek meg, milyen cikkekkel várunk titeket a közelgõ Valentin nap és a tomboló mínuszok alkalmából! :-)    *****    Titkos jóslat a Facebookos követõknek! Like-oljon minket és kérje szzemélyre szóló Titkos jóslatát ingyen!    *****    TÖBB MINT 375 000 KÉP! PORTÁLÉPÍTÉS,PORTÁLSZÉPÍTÉS,SCRIPTEK,KÓDOK,CSS,HTML,GENERÁTOROK,TUTORIALOK,KREATÍVITÁS,EXTRÁK...    *****    MINDEN 100.NYER!!!AKCIÓ AKCIÓ AKCIÓ!!! KRITIKA KÉRÉS,TÁRSSZERKESZTÕ FELVÉTEL,KREDIT,KREDIT!RENDELJ PROFI DIZIKET!!!JELIZ