Tartalom
Pontos idő
 
Menü
 
Sikerlista
 
Sikerkönyvek
 
Novellák
 
Amiről hallgatnom kellene

 

AMIRŐL HALLGATNOM KELLENE

 

 

"A folyosó kihalt, sehol egy lélek. Aztán különös zaj üti meg a fülemet, mintha valami állat nyüszítését hallanám a távolból. Bizonyára valami macska vagy patkány, mert ebben a kollégiumban az sem kizárt. A hátsó helyiségek valamelyikébol jön a hang, ami kezd egészen másra hasonlítani. Megállok az egyik csukott ajtó mögött, ahonnan már jól hallatszik a nyüszítés, félelmetes hang ez, borzalmasabb, szívbemarkolóbb, mint egy éles sikoly, ami beletép az éjszakába, mert az pillanatnyi félelem, rettegés hangja, ez pedig szűnni nem akaró folyamatos szenvedésé. Visszafojtott lélegzettel, óvatos mozdulattal, nagyon lassan lenyomom a kilincset... Van valami, ami megriaszt attól, hogy közelebb menjek hozzá, mintha leprás lenne, mintha az érintése, de még a közele is fertozo lenne..."

"Képtelen voltam másfelé nézni, elvesztem benne, a szépségében, arcának vonásaiban, az ajkának ívében. Ahogyan az üde napfényben megcsillant a haja, és árnyékok szaladtak át az arcán. Elképeszto volt, hidd el, szerettem volna akkor megsemmisülni valami varázslatban, hogy örökké ezt az arcot lássam. Azt hiszem már akkor megorültem érte, abban a pillanatokból összeálló percben, és nem szabadulhattam." 

"Azon  az éjjelen, pontosabban délelottön annak ellenére, hogy kimerült voltam, semmit sem tudtam aludni. Forgolódtam csak, és szorongások közepette gondoltam arra, hogy mit tettem. Szeretném neked leírni azt a helyzetet, de nem könnyu. Ha már voltál ilyen helyzetben akkor tudod, hogy mirol beszélek. Tudatosul benned, hogy csináltál valamit, amit nem lehet visszacsinálni, és senki nem tud változtatni rajta. Senki. Van egy titkod, amit orizned kell, amirol nem beszélhetsz senkinek, ami nyomasztani fog, és ami miatt másképpen látod a világot, másképpen nézel az emberekre, és amikor nevetnek körülötted, és felhotlen az öröm, neked eszedbe jut, hogy bár ne tetted volna meg, és akkor te is így tudnál nevetni."

 

 

 
Kapcsolat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tartalom

MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel