„Malota László bizony tud valamit. Mert hogy jól és termékenyen ír, az szinte természetes. De úgy teszi mindezt, hogy szavaival, sodróan fûzött gondolataival színes, nagyvásznú mozifilm szereplõjévé avat, ahol nemcsak jelen vagyok, de érzek, látok, szagolok, és legfõképpen zokognék, átérezve egy apró kislány elvesztése okozta minden fájdalmat és dühöt. De irigységet is. Mert talán a halál sem tûnhet annyira bántóan értelmetlennek, ha éltünkben – akár egészen rövid gyermekéletünkben is – így szeretett minket valaki.”

Csisztu Zsuzsa

 „Az Egyedül a hídon ajánlását egész szívembõl köszönöm. Az elbeszélés kitűnően választott téma körül forog. Nagy érdeklõdéssel és élvezettel olvastam. Kitűnő a főhős jellemzése. A novelláért sokszor gratulálok...”   

Faludy György

„Malota Lászlóban a lehetõséget látom. Szívbõl örültem elsõ könyve megjelenésének. Remélem, hogy novellái is megtalálják a saját közönségüket.”

Havas Henrik

„A könyv szerzõje ahogyan megjelent a magyar irodalomban elsõ kötetével, az egyszerre volt irodalmi és üzleti siker. Ha a hír igaz, két kötetet nyomtattak az évben feketén: Kertész Imre Nobel-díjas kötetét és a fiatal Malota László könyvét. Szellemi izgalom lehet az is mindenki számára, hogy mit produkál másodjára ez a fiatalember. Ha valaha igazi író lehet belõle, az nem az elsõ kötet megjelenésekor dõlt el, hanem e második könyv után nevezheti esetleg magát írónak. Nos, ezért vagyok kíváncsi, s ezért ajánlom önöknek is elolvasásra.”

Juszt László

                                                                                                                                                 „Malota László sokoldalú egyéniség. Amellett, hogy igazolt ökölvívó, és rendszeresen sportol, hegedûn és zongorán játszik. Egyszerre férfias és érzéki. Rendkívül mûvelt és szellemes, ugyanakkor elõzékeny és udvarias. Ráadásul nagyon érdekesen, gördülékenyen és meghatóan ír. Örülök, hogy ismerhetem.”

Konta Barbara

                                                                                                                        „Nehéz ajánlót írni, amikor az ember azt gondolja, maga a szerzõ erre sokkal alkalmasabb volna. Ha jól ír. És Malota László jól ír. Megráz, megdöbbent. Mert arról ír, amit már mi is átéltünk. De õ sokkal jobban tudja a hogyant, mint mi magunk…”

MarsiAnikó                                                                                                                                      

„Van olyan, hogy az emberbõl kiszakad a fájdalom és az szavakban, papíron ölt testet? Ha az ember igazi irodalmat olvas, akkor újra és újra rájön, hogy bizony van ilyen. Malota László minden írásában tiszteletet tud állítani valakinek, akit szeret. Tiszteletre méltó dolog egy tisztességtelen világban.”

Sváby András

„Köszönöm a sorsnak, hogy rátaláltam Malota Lacira és az írásaira. Ígérem, rászolgálok erre a nagy ajándékra.”

Michelle Wild

                                Részletek a könyvből

 „Megint szorongással telve ébredtem. Még egészen korán volt, csaknem hajnal. Szép nap ígérkezett, olyan, amilyenről még néhány hete én is álmodtam... Mert milyen csodálatos is úgy felébredni, hogy a napsugár forróságával cirógatja az arcunkat, s melengeti meztelen bőrünket. Ilyenkor nyáron mindig nyitva hagytuk az erkély hatalmas üvegajtaját és a harmatos reggel illata belopózhatott a hálószobánkba. De az is előfordult, ha nagyon meleg éjszaka volt, hogy odafenn a tetőteraszon aludtunk el a kényelmes matracokon. Nita szerette ezeket az éjszakákat és én is. Valahogyan az éj halovány fényében formás, kecses teste még igézőbb volt, mint egyébként. Megvallom őszintén, néha akadtak pillanatok, amikor kételkedtem létezésében, vagyis inkább abban, hogy testének körvonalai, gyönyörű arcának bája, szenvedélyes ajkai csupán a forróság keltette látomás, ami hamarosan szertefoszlik.”

Egyedül a hídon

„Mazara del Vallóban azon a baljós éjszakán senki sem járt az utcákon; az emberek a lehúzott redonyök mögötti homályba burkolóztak és semmirol sem akartak tudni... Mazara del Vallóban a hajnali fél kettokor feltámadó szél harmatcseppszeru esot hozott magával a Földközi-tenger irányából. Bizonytalan nyugalom terpeszkedett szét a házak falainak sötét árnyai között. A férfi, aki a halottasház félhomályában a ravatallal szemközti sarokban ült, semmit sem érzékelt mindebbol.”

Halottvirrasztás

„Azon az éjszakán két egymástól független embernek dőlt el a sorsa – az egyik magas rangú személyiség volt, a napokban megüresedett püspöki szék várományosa, vikárius; a másik a város cipészetének az alkalmazottja.

Azon az éjszakán különösen hideg, erős szél fújt, úgyhogy a váratlan látogató a fejére szorította ellenzős sapkáját, de amikor egy nagyobb szélroham hatására megtántorodott, s elvesztette egyensúlyát, a sapka leröpült a fejéről, bármennyire is vigyázott.”

Az ártatlan gyilkos

„A nyugalmat keresvén háborgó életem viharaiban gyakran sétálgattam szülővárosunk temetőjében, megannyi elmúlt élet hamvai között, ismeretlen halottak sírjain a kifakult feliratokat, a korhadó fejfákat, a lekopott neveket bámulván, a sírhantok alatt nyugvókat igyekezvén felidézni azokból a régi időkből, amikor még nem éltem, az évtizedekkel ezelőtt elfeledett eltemetetteket, elképzelni őket, az életkörülményeiket, s megérteni, hogy miféle misztikus homályban vesztek el örökre. Az elhunytak neve alatti, a születési időtől csupán néhány évvel eltérő évszámokat látván mindig döbbenettel, együttérző, összeszoruló szívvel gondoltam e kis halottak rövidke életének részeseire, anélkül, hogy sejtettem volna: a temető egyik eldugott, úttalan völgyében, hatalmas ezüstfenyő árnyékában az egyik gyereksíron megpillantom majd a te kislánykori fényképedet…”