Malota László - Karácsonyi ajándék
A minap kaptam egy levelet, az egyik leghűségesebb olvasómtól, Valcsitól, akinek a története, az élethez való hozzáállása annyira megindított, hogy ez egyszer kivételt téve nem a velem megesettekről írok neked, hanem az ő életében bekövetkező váratlan változásról…
Amióta közel két éve megismertem őt, rendszeresen írt nekem ha látott valahol szerepelni a televízióban, hűségesen megvette újonnan megjelenő könyveimet és az újságokat amikben írtak rólam. Mindig olyan kedves, lelkesedéssel, optimizmussal telt leveleket írt nekem, hogy azt hittem az élete csupa öröm és ragyogás. Szomorú hangulataimban szavai vigaszt nyújtottak. Annak ellenére, hogy sohasem találkoztunk mégis nagyon közel éreztem magamhoz. Alig egy hónappal ezelőtt megírtam neki, hogy szívesen találkozom vele, ha Budapesten jár, és dedikálom a könyveimet, amit már régóta szeretett volna. Ekkor a következő levelet kaptam, ami nagyon megdöbbentett:
„Most egy kis magyarázattal szolgálok, hogy miért is nem tudok felmenni Budapestre, hogy kedves invitálásodnak eleget tegyek. Hidd el, hogy nagyon sajnálom, mert igazán szívesen beszélgettem volna veled, a dedikálásról nem is beszélve! Két gyerkőcömet nevelem egyedül, akik sérültek. Jelenleg ápolási díjon vagyok itthon a fiammal, aki halmozottan sérült. Lányom pedig középsúlyos értelmi fogyatékos. Sajnos mivel a férjem hat éve meghalt, a fiam felügyeletét nem tudom megoldani, így Székesfehérvár „rabja” lettem. Nehéz volt feldolgoznom, hogy bár egészségesnek születtek egy influenzavírus így tönkretette az életünket, mert Geri öt éves, a Zsuzska másfél volt, amikor megbetegedtek. Szerencsés típus vagyok, mert van elég akaraterőm és tudom úgy alakítani az életüket, hogy szeretetben és békességben telhessen. Csak nagyon szeretnék már találni valakit, aki elfogadja őket is, és nem menekül el ha kiderül, hogy milyen betegek a gyermekeim. Sajnos az internetes társkeresőn, az egyetlen helyen, ahol van lehetőségem ismerkedni, eddig inkább hazugsággal, és átvágásokkal találkoztam, olyan férfiakkal, akik csak hitegettek. Nagyon rosszul esett eleinte, hogy hülyének néznek, és visszaélve a naivságommal „megcibálnak” és átvernek. Persze azért vannak kivételek, akiknek kijár a tisztelet.”
Amikor elolvastam ezt a levelet sokáig ültem csendben, azon tűnődve, hogy a sors miért sújtja azokat, akiknek az életét már alaposan megtépázta, miért nem hagy némi örömet számukra, hogy erőt meríthessenek belőle a nehézségekhez és a súlyos terhekhez amiket a sírig cipelniük kell. Kegyetlenség, hogy nem engedi, hogy teljesüljön ennek a tündéri teremtésnek az álma!
Néhány héttel később, mintha a sors bizonyítani akarná, hogy milyen kegyes is tud lenni, kaptam egy levelet Valcsitól, amiben örömittasan, arról számolt be, hogy a négyéves kitartó internetes társkeresésnek meglett az eredménye, és idén, élete legszebb karácsonyi ajándékaként négyesben fognak szenteste a fa köré ülni, hogy a meghitt, gyertyafényes szobában hálát adhassanak…
|